Bála-tónál

Egy szépséges nyári héten Liliom Kisasszony és Teknős Úrfi, újból együtt töltötték napjaikat. Most a Bála-tó, egy dimbes-dombos kis városkájában, egy kunyhóban pihentek, varázsoltak finomabbnál finomabb ételeket, és megbeszélték titkaikat, érzéseiket, meséltek egymásnak az eddigi éltükről.

Egyik napsütéses, lágy szellős délután, elmentek a tóhoz közeli Varázs-kertbe. Kerestek maguknak egy kellemes, békés helyet, s letelepedtek. Liliom zenélő táljait és egyéb kis hangszereit előkészítette, az Úrfi pedig hangolódott a környezetre, s magára.

Mikor készen álltak, Teknős Úrfi elkezdte a gyógyító mozdulatait gyakorolni, Liliom Kisasszony pedig csengő-bongó lágy zenével támogatta a mozgását.

Összhang született, áramoltak, tisztultak és töltődtek.

Mikor az Úrfi végzett a gyakorlataival, a Kisasszony lezárta zenéjét egy csilingelő hangot adó csengővel. Lassan összepakoltak, és útnak indultak, a Csirip-hegyi kilátóhoz.

Szerpentines út, majd egy meredek emelkedő vezetett fel a dombra.

A kilátó lábánál egy kedves, derűs fiatal legény fogadta és engedte fel Liliomot és Teknős Úrfit.

A Kisasszony bátor léptekkel libbent fel a csigalépcsőn, a magaslatra.

Odafent fújt a szél, belerezgett az építmény is alattuk. Tekintetük a Bála-tó szépséges, nagy-nagy terére szegeződött - szembe Bodochun, jobbra Echó-domb, balra Erőd-hegy kilátó tárult eléjük.

Liliom Kisasszonynak ilyen magasan, a tériszony érzése szokott előbukkanni. Most viszont teljesen jól érezte magát, bátran, örömmel pillantott körbe, és sétált a korlát közvetlen közelében.

Ezt meg is említette Teknős Úrfinak, ki ezt felelte:

- Igen, drága Liliomom, mert amikor felvállalod magad, azt teszed, amit szeretsz, - esetedben például mikor zenélsz, dalolsz - tovatűnik a tériszony.

Valóban. Liliom, zengő-fürdője után emelkedettebb állapotba került, és úgy érezte, hogy repülni is képes lenne, főleg, hogy Teknős is mellette van.

Ölelték egymást, kuncorásztak, felhőtlenül merültek a Jó Létbe.

Egyre többen bandukoltak fel a mesés tájat meglesni, így inkább átengedték a helyet Liliomék, és lesétáltak a dombról, egy vékony erdei ösvényen, minek végiben egy téglából épült, vöröses-barnás színű imaházra leltek. Az Úrfi megnézte, hogy nyitva van-e, de zárva találta ajtajait.

S hopp, mit látnak szemeik? Egy ifjú róka futott ki az erdő fái közül, és kilopódzott az útra.

Követték egy darabon a kis ravaszdit, aztán tovaszökkent, vissza a sűrű fák közé.

Teknős Úrfi lelkes lett, és hálás volt, hogy találkozhatott a rókával. Közel állnak hozzá e meseszép vörös állatok - üzenetet, jelt hoznak magukkal számára.

Liliom Kisasszony ugrált és tapsolt örömében, mert már pár hónapja megszületett a kérés benne, hogy szeretne közelebbről is látni rókát. Megvalósult. Mosolygott a szíve.

Örömmel, békével sétáltak tovább, a naplemente közeledtével pedig vissza mentek a kunyhóba, bekuckóztak, és áramoltatták a szeretetet tekintetükkel, érintésükkel, szavaikkal.

Minden együtt töltött napjukon születtek csodák, hisz minden közös percet csodának éltek meg.

Talán egyszer azokról is mesélek... Elfogytak a szavak, az érzések maradtak, mikhez a szavak olykor oly kevesek...

Itt a vége, fuss el véle, Kerekerdő közepibe!